Egy Szépségterapeuta hitvallása

2017.09.19.

Egy Szépségterapeuta hitvallása

„Feller Adrienne, aki tulajdonosa és termékkreátora az Adrienne Feller márkának valamint alapítója a Panarom Aromaterapeuta Intézetnek. Nemzetközi aromaterapeuta tutor és szépségterapeuta mester üzenete a következő:"

"A pályám kezdetén még azt gondoltam, hogy a szakmám kissé felületes és valahol haszontalan feladat, mert csak a külcsínyt erősíti. Ma már pontosan tudom, hogy ennek pont az ellenkezője igaz.

A harmónia szép. Sőt egy idő után már csak a harmónia szépsége tud a külsőn átragyogni. És ezen keresztül értettem meg, hogy milyen mély aspektusai vannak a munkámnak, hogy milyen lehetőségek vannak benne és hogy alapvetően egy bizonyos ponton túl már művészet. Itt érteni kell a lelket. Nem a szememmel, de a kezemmel. Érezni, felfogni minden sóhajt, rezdülést. Bátornak lenni és az érintés nyelvén beszélni. Teret adni. Hagyni felismerni. Átemelni.

Illatok, puha jelenlét, erős tartás, biztonság, bizonyosság, elfogadás.

Szeretem a koromat, mert sok mindenre lehetőséget ad, például arra, hogy bátran kimondjam, bátran üzenjem a nőknek, hogy bár sok mindenben sokszor kell kompromisszumot kötnünk, de abban soha, hogy az álmaink után menjünk, hogy a csend bölcsőjében meghalljuk a lelkünk üzenetét és elinduljunk azután, amiért megszülettünk. Ahhoz, hogy a hang tiszta legyen, naponta kell időt szánni magunkra. Csend ölelésében töltött időt. A női szépség, amiből az élet is fakad, lenyűgöző. Nincs kora. A kedvesség és megértés, amivel magunkat megajándékozzuk, a világ kincsévé válhat, hiszen pont ezt a kedvességet és megértést tudjuk aztán mások felé is fordítani.

Kulcsai vagyunk a világ élhetőbbé válásának. A békét, a szépséget magunkban kell először megteremtenünk. Nem hiszek a külső harcban, de hiszek az önmagam legyőzésében, a belső rend megteremtésében, az örömben, amit mintaként aztán kiviszek a világba. A te és az én rendem, örömöm, lelkesedésem egyszer csak összeér. Így születik meg az a világ, amiben élni szeretnénk. Számomra ez a női minőség legfőbb kincse, alapja. Elfogadni magam, éltetni, szeretni magam által másokat. Erőt meríteni az elfogadásból és ezt megosztani a világgal."

vissza

Nyitvatartás

Nyitvatartásunkkal vendégeink igényeit szolgáljuk ki, kérjük egyeztessen időpontot velünk!

Kozmetika Kitti: 30/908-0000

Fodrászat Szilvi: 70/523-7394

Fodrászat Anita: 20/281-6868

Műköröm Marcsi: 30/664-8883

Pedikűr Réka: 70/513-6677

Talpmasszázs Zsuzsi: 30/894-6462

Testmasszázs Bálint: 30/722-0853

Szempillaépítés Gerda: 70/570-0560

Sminktetoválás Reni: 30/335-2441

Smink Marcsi: 30/916-6899