Balla Bea

Balla Beáta

„A nehézség leküzdéséhez kell egy kis idő, a lehetetlenhez valamivel több." (Tatiosz)

A lehetetlen alatt teljesen egyszerű és hétköznapi témákat értek. Pld. hogy valaki lehetetlennek tart elérni egy bizonyos célt, kitörni egy nehéz testi-lelki állapotból vagy éppenséggel valakinek megbocsátani.

A nehézséget főleg az okozza, hogy úgy is gondoljuk, hogy ezt nehéz vagy lehetetlen megoldani. Elsősorban ezeknek a gondolatoknak a megváltoztatására van szükség, illetve hitre és akaratra, hogy mindez változhat.

Rendszerszemléletű tapasztalataim alapján sok olyan sérelmet és ki nem mondott fájdalmat láttam, amely nemcsak a lelki, de a fizikai egészséget is károsítja. Pedig már egyetlen mondat kimondása is nagyon sok mindent helyre tud tenni.

Az én hitvallásom az őszinteség felvállalása minden esetben, hiszen az ebből fakadó önbecsülés és tisztelet további hajtóerő lehet az egyre hitelesebb önmagunk felé. Való igaz, hogy mindehhez bátorság kell, de ha megtapasztaljuk ennek az erejét, akkor egyre erősebbek és egészségesebbek leszünk.

Ahány ember, annyiféle igazság. Aki a saját belső hangját követi, annak van a legjobb tanácsadója. Nincs szüksége mások tanácsára legfeljebb valakire, aki néha meghallgatja és elkíséri egy darabig az úton.

Ez a mentálhigiénés tanácsadás lényege.

A Károli Egyetem online mentálhigiénés tanácsadó képzésének keretén belül térítésmentes, segítő levelezést ajánlok fel olyan személynek, aki szívesen konzultálna aktuális dilemmáját, elakadását illetően, de nincs a közelében erre alkalmas bizalmas személy illetve nincs rá anyagi kerete.

A levelet csak én olvasom el, a tartalommal és a levelező adataival kapcsolatban titoktartás kötelez. A levelező anonim is írhat, ha számára az komfortosabb és a tegeződés is megengedett.

Egy levelezés egy témában maximum 10 levélváltásból áll, ami igény szerint változtatható. A levelekre kb. három napon belül válaszolok.

A mentálhigiénés szakember egészséges lelkületű embereknek nyújt lelki támaszt, kerüli a direkt tanácsokat és inkább empátiával, bizalommal és közös gondolkodással segít egy-egy élethelyzetben.

A segítő levelezés nem helyettesíti a pszichoterápiát, amennyiben arra lenne szükség.

Címem: irasbanelmondhatod@gmail.com

”A szenvedés sok esetben igazságtalan és céltalan, de ha megtanuljuk leküzdeni, akkor épülhetünk általa.” (Sheather)

 

Nyitvatartás

Nyitvatartásunkkal vendégeink igényeit szolgáljuk ki, kérjük egyeztessen időpontot velünk!

Kozmetika Kitti 30/908-0000

Fodrászat Szilvi: 70/523-7394

Fodrászat Anita: 30/622-1702

Műköröm: Marcsi: 30/664-8883

Pedikűr: Vilma: 20/916-6188

Talpmasszázs Zsuzsi: 20/377-5553

Testmasszázs: Bálint 30/722-0853

Szempillaépítés Adri: 30/774-1850

Smink Marcsi: 30/916-6899

Megosztás